2013. december 15., vasárnap

Nagy változások éve lesz 2014.

Elhanyagoltam a blogot, de nézzétek el nekem. Szakdolgozat, 3 gyerek :)
De most újra itt vagyok.
Pénteken egy TB és adó továbbképzésen vettem részt.
Akkor kezdjük az összefoglalót...

GYED extra
A változás 2 különböző csoportra vonatkozik!

1. a biztosítottakra vonatkozó változás (plusz gyes)
A változások nagy része a 2013.12.31 után született gyermekek szüleire vonatkozik. De mivel a TGYÁS-t jelenleg két kivételen kívül (vagy az anya halála, vagy tartós kikerülése a háztartásból - pl. kórházi kezelé) az anyák veszik igénybe, így főleg róluk beszélhetünk.

Kapható két ellátás is, de a következő kitételekkel:
- két különböző terhességből származó gyerekeket lehet csak figyelembe venni
- tehát pl ikrekre nem jár dupla tgyás és gyed - viszont bár még módosító és nem szavazták meg, úgy néz ki, hogy ha a biztosítási idő engedi, nekik 3 évig fog járni a gyed...
- ikreknél gyed igénylése mellett a másik gyerekre kérhető gyáp (gyermek ápolási táppénz) a másik szülő által, ha nincs rajta az igénylőn a gyáp-pal érintett gyermek (azaz amíg az egyik gyerekre jár a tgyás vagy gyed, apuka mehet a másikkal gyápra, ha anyuka nem írta be mind két gyereket az igénylőre...
- gyes is kapható két gyerek után... vagy ha az egyik tgyás/gyed... de a kiírt feltételek mellett (bár a gyes nem mindig jár együtt a biztosítottakkal)

Munka: mindenkire vonatkozik
- tgyás alatt továbbra sem lehet dolgozni
- gyed alatt lehet teljes munkaidőben a gyermek 1 éves kora után
- gyes alatt lehet teljes munkaidőben a gyermek 1 éves kora után

2. hallgatókra vonatkozó változások
Fő szabály: a szülést megelőzően MAGYAR nyelvű felsőfokú képzésben nappali tagozaton legalább 2 félévet fel tud mutatni a szülő 2 éven belül!
Az igény beadható a jogviszony fennállása alatt, vagy a szüneteltetést/megszűnést követő 1 éven belül, aki gyermekét saját háztartásában neveli és vagy magyar vagy EGT állampolgár
Ennél az első naptól gyedre jogosult a szülő (bár az apa csak akkor, ha az anya meghal, vagy nem felel meg a jogosultsági követelményeknek és nem biztosított)
A gyed ilyen módon 1 évig jár!

Összege:
Alapképzésnél, szakképzésnél vagy szakirányú továbbképzésnél a minimálbér 70%-a
Mesterképzésnél és doktori képzésnél a garantált bérminimum 70%-a

A lakhely szerinti OEP állapítja meg elvileg. DE ha valaki hallgatói jogviszonyban dolgozik, be kell adnia az igényt a cégnél is. Ha nem kifizetőhely, nem baj, az OEP elbírálja, ha kifizetőhely, akkor már kérdéses mi lesz. A lényeg, hogy a kettő között a kedvezőbbet kell megadni.

3. Fontos változás
A nevelőszülőség el lett ismerve munkának. Emellett azonban jár a tgyás és gyed akkor is, ha nevelőszülői díjat is kap valaki... azaz nem kell választani a kettő között a saját gyermek születésekor!

Az ellátás újraélesztésének menete még nem ismert, mivel nincs meg a végrehajtási törvény, de járható út lesz. Egyelőre találgatni lehet, hogyan kell majd eljárni!

Táppénz-szabályok januári változása

1. Papírozás
Mivel már csak a legutóbbi munkahely bére alapján számolnak, így nem kell kiadni Jövedelemigazolást. Viszont ezt írásban kell jelezni a munkahely felé, hogy kéri a munkavállaló vagy sem.

2. GYÁP
A szülők jogosultak lesznek GYÁPra kórházi benntartózkodáskor is (ez júliusi változás) annak 12 éves koráig. Erről a kórház ad ki igazolást!

3. Táppénz
Eltörlik azt a kiskaput, hogy ha ugyanoda mész vissza csak magasabb bérrel, akkor csak az újat veszik figyelembe. Ilyennél a munkaviszonyt folyamatosnak ítélik meg és beleszámítják az előző bért is az alapba!

Továbbra is él, hogy annyi napra jogosult valaki táppénzre, amennyi folyamatos biztosított napja van (a biztosítás megszakad a 30 napnál hosszabb biztosítottság nélküliséggel. a passzív ellátás megszakítja a biztosítottságot ilyen szempontból), de maximum 1 évre mehet valaki folyamatosan.

A számítás is változik.
Marad a 180 napos szabály (Ellenben azzal, ami volt, hogy 120 napra lecsökkentik. Nincs lecsökkentés, de van változás).
Tehát
1. Megnézik, hogy az igénylést megelőző évben volt e 180 nap
2. Ha nem volt, akkor az igénylést megelőzően volt e 180 nap
3. Ha nem volt, akkor minimálbér vagy kedvezményszabály (ha azért nem volt, mert tgyásban, gyedben vagy táppénzben részesült, akkor az előző ellátás alapja lesz az alap)
ez volt eddig...
4. Ha nem alkalmazható a kedvezményszabály (ez az új), akkor
- ha volt viszont 180 nap folyamatos biztosítása (azaz mondjuk gyes miatt, vagy mondjuk a máshová ment dolgozni és nincs megszakítás), akkor a tényleges bére, ennek hiányában a szerződés szerinti bér az alap
- ha nem volt 180 nap biztosítottság, akkor a minimálbér, vagy ha alacsonyabb akkor a tényleges bér/szerződés szerinti bér...

4. Tgyás és gyed
A tgyás és gyed hosszáról és alapjáról határozatot kell hozni és ki kell küldeni mindenkinek!
A 2014.05.11 előtt született gyermekeknél továbbra is mindkét módszerrel ki kell számolni az alapot és a kedvezőbbet kell alkalmazni!
Jó hír, az új számolás első pontja szerinti megállapításnál (ha nem volt 180 napi bér, de volt folyamatos jogviszony), ha az alap magasabb, mint a maximum, emelni kell év elején

Családi kedvezmény

A családi kedvezmény összege továbbra sem változott.
1 és 2 gyerek után 62.500 Ft 
3 vagy több gyerek után 206.250 Ft 
adóalap csökkentés jár gyerekenként

Az alapszabályok nem változtak!
Családi kedvezmény annak jár, aki biztosított és a személyi jövedelemadó hatálya alá eső bevételre tesz szert. (Tehát a csak járulékolt jövedelmek (pl gyes) esetében nem érvényesíthető)
ÉS
- év közben a  családi pótlékra jogosult
- várandós nő vagy HÁZASTÁRSA.
Év végén tehát az élettárs is jogosult még a nem saját gyermeke után is... de csak év végén!

FONTOS! A kedvezmény érvényesítése nem érinti a tb ellátások összegét!

A családi kedvezmény egyfajta "keretösszeggé alakul" a következőképp
1. Szja
2. Egészségbiztosítási járulék (természetbeni majd pénzbeli)
3. Nyugdíjjárulék

És úgy kell számolni, hogy a keretösszegből érvényesítjük az adóalapot. A maradéknak vesszük a 16%-át és ezt az összeget kezdjük el lefedni a járulékokkal.

Példa:
100.000 Ft jövedelem és 2 gyerek

CsK             125.000 Ft
Bér               100.000 Ft
Csjk alapja     25.000 Ft -> 16% - 4.000 Ft

Természetbeni egészségbiztosítási járulék (4%) - 4.000 Ft
Pénzbeli egészségbiztosítási járulék (3%) - 3.000 Ft
Nyugdíjjárulék (10%) - 10.000 Ft

A természetbenivel kimerül a kedvezmény, így ennyivel többet vihet haza a munkavállaló!

200.000 Ft jövedelem 3 gyerek

Csk              618.750 Ft
Bér               200.000 Ft
Csjk alapja   418.750 Ft -> 16% - 67.000 Ft

Természetbeni egészségbiztosítási járulék (4%) - 8.000 Ft
Pénzbeli egészségbiztosítási járulék (3%) - 6.000 Ft
Nyugdíjjárulék (10%) - 20.000 Ft

A keretösszeg még továbbra is fennáll, mert a járulékok 34.000 Ft-ig merítik ki.

300.000 Ft jövedelem 3 gyerek - 2 után veszi igénybe

Csk              412.500 Ft
Bér               300.000 Ft
Csjk alapja   112,500 Ft -> 16% - 18.000 Ft

Természetbeni egészségbiztosítási járulék (4%) - 12.000 Ft
Pénzbeli egészségbiztosítási járulék (3%) - 9.000 Ft
Nyugdíjjárulék (10%) - 30.000 Ft

A munkavállaló nem fizet természetbeni egészségbiztosítási járulékot, valamint 6.000 Ft pénzbeli egészségbiztosítási járulékot...

FONTOS!
Társas vállalkozó a személyes közreműködési díjában érvényesítheti
Egyéni vállalkozó a vállalkozói kivét mértékéig érvényesítheti (vagy átalány jövedelem után fizetett járulékok mértékéig)
A nevelőszülői foglalkoztatás is jogviszonnyá válik, így abból is érvényesíthető lesz!
A hallgatói szakmai gyakorlat utáni jövedelem viszont kikerül a biztosítottsági körből!
A főiskolai tanulmányokra kapott gyed sem jogosít családi kedvezményre!

Egészségügyi szolgáltatási járulék
Összege 6810 Ft/hó (227 Ft/nap)


Röviden ennyi. Még emésztés alatt van és várom a végrehajtási törvényt!

2013. október 4., péntek

Szabadságszámítás és halmozódó szabadságok

Érdemes első körben a kormányzat ezen olvasmányán átrágnia magát mindenkinek...
http://www.kormanyhivatal.hu/download/1/af/60000/A%20munka%20t%C3%B6rv%C3%A9nyk%C3%B6nyve%20szabads%C3%A1gra%20vonatkoz%C3%B3%20rendelkez%C3%A9sei.pdf

Tisztázzuk először MENNYI szabadság jár?

Alapszabadság: 20 munkanap 
Ez minden embernek jár, aki dolgozik, de mindig az évben a szabadságra jogosító idő arányában adható csak ki. Tehát azért, mert valaki dolgozik 2 hónapot, nem jár neki 20 nap szabadság.
Életkor után járó pótszabadság – először abban az évben illeti meg a munkavállalót, amikor a szükséges életkort betöltötte (tehát, ha valaki december 14-én született, vagy március 3-án, vagy január 1-én, vagy például augusztus 19-én nem fontos... a fontos az, hogy melyik ÉVBEN, mert a pótszabadság az év január 1-étől jár)
- a 25. életévtől 1 munkanap
- a 28. életévtől 2 munkanap
- a 31. életévtől 3 munkanap
- a 33. életévtől 4 munkanap
- a 35. életévtől 5 munkanap
- a 37. életévtől 6 munkanap
- a 39. életévtől 7 munkanap
- a 41. életévtől 8 munkanap
- a 43. életévtől 9 munkanap
- a 45. életévtől 10 munkanap
Gyermek után járó pótszabadság – először a gyermek születésének évében, utoljára abban az évben, amikor 16. életévét betölti; mindkét szülőt megilleti (2012.01.01-től, előtte nyilatkozni kellett melyik szülő veszi igénybe)
- egy gyermek után 2 munkanap
- két gyermek után 4 munkanap
- kettőnél több gyermek után 7 munkanap
ha a munkavállaló gyermeke fogyatékos, fogyatékos gyermekenként 2 munkanap (igazolni kell a fogyatékosságot, melyre tökéletesen megfelel az emelt családi pótlékra kapott határozat)
Az apának gyermeke születése esetén járó pótszabadság – legkésőbb a születést követő második hónap végéig, a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni 5 munkanap - ikergyermekek születése esetén 7 munkanap (igazolni kell a jogosultságot, melyre tökéletesen megfelel és egyetlen elfogadható formája a gyermek születési anyakönyvi kivonata).
A fiatal munkavállalónak járó pótszabadság – utoljára abban az évben jár, amikor a tizennyolcadik életévét betölti 5 munkanap
A föld alatt állandó jelleggel dolgozó munkavállaló pótszabadsága 5 munkanap
Az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát dolgozó munkavállaló pótszabadsága 5 munkanap
A rehabilitációs szakértői szerv által megállapítottan legalább ötven százalékos mértékű egészségkárosodással rendelkező munkavállaló pótszabadsága 5 munkanap.

Szóval ezt tisztáztuk...

Akkor most azt, MIKOR jár a szabadság?

A szabadságnak a munkavállaló pihenését, regenerálódását szolgáló rendeltetéséből következik, hogy az alapvetően a ténylegesen munkában töltött idő után illeti meg a munkavállalót minden naptári évben. Mindazonáltal a törvény tényleges munkavégzés hiányában is munkában töltött – így szabadságra jogosító – időnek minősíti a következő időtartamokat: 
- a munkaidő-beosztás alapján történő munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés időtartama (ilyennek minősülnek például a pihenőnapok, pihenőidők vagy a rendkívüli munkavégzés ellenértékeként biztosított szabadidő),
- a szabadság időtartama (a szabadság is szabadságot generál),
- a szülési szabadság időtartama (melyre a terhességi-gyermekágyi segély jár),
- a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság első hat hónapja (2011.08.01. előtt igénybe vett fizetés nélküli szabadság első éve volt szabadságra jogosító időszak, erre a gyermekgondozási díj jár),
- a naptári évenként harminc napot meg nem haladó keresőképtelenség (a naptári évre eső
egyes keresőképtelenségek tartamát össze kell számítani - azaz ha az év végére valaki több, mint 30 napot van táppénzen, akkor arányosan csökkenteni kell a szabadságát! 2013.01.01. előtt a táppénz teljes időtartama szabadságra jogosító időszak volt - a törvény visszamenőleg nem hatályos!),
- a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés három hónapot meg nem haladó
tartama,
- a munkavégzés alóli mentesülésnek az 55. § (1) bekezdés b)–k) pontban meghatározott tartama (az emberi reprodukciós eljárással összefüggő, egészségügyi intézményben történő kezelés tartama; a kötelező orvosi vizsgálata tartama; a véradáshoz szükséges, legalább négy órás időtartam; a szoptató anyát megillető, a szoptatás első hat hónapjában naponta kétszer egy, ikergyermekek esetén kétszer két órás, a kilencedik hónap végéig naponta egy, ikergyermekek esetén naponta két órás időtartam; hozzátartozó halálakor két munkanap; általános iskolai tanulmányok folytatása, továbbá a felek megállapodása szerinti képzés, továbbképzés esetén, a képzésben való részvételhez szükséges idő; önkéntes vagy létesítményi tűzoltói szolgálat ellátásának tartama; bíróság vagy hatóság felhívására, vagy az eljárásban való személyes részvételhez szükséges időtartam; a különös méltánylást érdemlő személyi, családi vagy elháríthatatlan ok miatt indokolt távollét tartama; a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott egyéb időtartam)

A szabadság naptári évente illeti meg a munkavállalót. Ha a munkavállaló munkaviszonya az év
közben kezdődött vagy szűnt meg, részére a szabadság arányos része jár, a számítás során a fél napot
elérő töredéknapot egész munkanapnak (szabadságnapnak) kell tekinteni.



És akkor most nézzük az arányosítást! Az egész CSAK MATEMATIKA!
X/365(szökőévben 366)*Y=Z
X: az évre járó összes szabadság pótszabadságostól
- alapszabadság
- életkor után járó pótszabadság
- gyermek után járó pótszabadság (2012.01.01 előtt nyilatkozat alapján!)
- munkavégzés miatt járó pótszabadság
- egyéb pótszabadság
Y: szabadságra jogosító időszak napjainak száma
- munkanap
- táppénz első 30 napja
- szülési szabadság napjai
- fizetés nélküli szabadság első 6 hónapja (nem teljes hónap, ha 6-án kezdesz, akkor 6 hónappal később 5-én van vége)
- ...stb!
Z: arányosan járó szabadság az adott évre
x,5-től felfelé kerekítve...

Tehát példával:
Dolgozó hölgy 2010-ben úgy dönt, szülni szeretne. Teherbe is esik, így 2010. május 11-től elmegy táppénzre (mivel ekkor még nem volt szó 9-es kódról, így az első 15 nap betegszabadság).
Megszült 2010.11.04-én. Azonban 2010-ben kivette az összes arra az évre járó szabadságát.
2011.12.05-én kistestvér érkezett a családba.
Nem ő vette igénybe a gyermekek után a szabikat 2010-11-ben.

Mennyi szabi jár?
2010 - nem jár, hiszen kivette... (járna a gyerek utáni 2, ha úgy nyilatkozik)
de egyébként járna
munkavégzés alatt (01.01-05.31 - betegszabi vége)
táppénz alatt (06.01-11.03)
tgyás alatt (11.04-12.31)
2011-ben jár
tgyás alatt (01.01-04.20)
gyed első évére vonatkozó (elvileg 2012.04.20-ig járt volna, de így 12.04-ig jár)
tgyás alatt (12.05-12.31)
2012-ben jár
tgyás alatt (01.01-05.20)
gyed első 6 hónapja alatt (05.21-11.20)

Számszerűsíteni nem tudjuk, mert nem tudjuk mennyi idős a hölgy...
De látható, hogy hogyan változik...
A hölgy ha és amikor nem veszi ki a 2010-es szabikat, akkor járt volna neki majdnem 3 évre járó szabadság, így csak 1,75 évvel 'rendelkezik'.

Ha valami nem érthető, jelezd kommentben, vagy írj e-mailt, illetve keress meg facebookon :)

2013. szeptember 17., kedd

EMMI Állásfoglalás a nagyszülői gyes és a veszélyeztetett terhesség kapcsán

Bár hónapokkal ezelőtt (vagy csak 1 volt? összefolynak a napok) küldtem egy állásfoglalás kérést... és most megjött :D és mi van benne?

Mindenki olvassa el maga és értelmezze... aztán használja szabadon :)

Tisztelt Asszonyom!


A Minisztériumba írott levelére – a szakfőosztályunkkal történt egyeztetést követően – az alábbiakban válaszolok.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) ún. választási szabályai nem zárják ki, hogy a szülők 8illetve ez esetben a nagyszülő és a szülő) egyidejűleg jogosultak legyenek gyermekgondozási segélyre (GYES) és táppénzre, feltéve, hogy a két ellátás nem ugyanazon gyermekre tekintettel kerül igénybevételre. Sőt, a táppénz igénybevételét az Ebtv. és a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) is megengedi a GYES mellett is, ha a munkavállalásra a GYES mellett kerül sor, a vonatkozó korlátoknak megfelelően.

A Cst. 20/A. § (4) bekezdése szerint a nagyszülő részére a GYES akkor állapítható meg, ha ő maga megfelel a jogosultsági feltételeknek, és a jogosultsági feltételek – ide nem értve a keresőtevékenység folytatásából adódó kizáró körülményt – a szülő esetében is fennállnak.

A Cst. 27. § (1) bekezdése a) pontja alapján nem jár gyermekgondozási támogatás annak a személynek, aki a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) szerinti rendszeres pénzellátás valamelyikében részesül. Az Szt. szerinti rendszeres pénzellátások között szerepel a táppénz is. Ugyanakkor, a Cst. idézett pontjának aa) alpontja szerint nem kizáró ok a táppénz folyósítása, ha az a gyermekgondozási támogatás folyósítása mellet végzett keresőtevékenység után jár.



A fenti rendelkezések együttes értelmezéséből – álláspontunk szerint – az következik, hogy a nagyszülői GYES esetén a jogalkotó a keresőtevékenység folytatását korlátozás nélkül megengedi a GYES-ről lemondó szülők esetében. Ezt a szabályt akként kell értelmezni, hogy a keresőtevékenység folytatásának egészségügyi okból való megszakítása (amely hosszabb, vagy rövidebb időtartamú is lehet, figyelembe véve pl. a fertőzés, baleset, vagy akár veszélyeztetett terhesség esetét) nem zárja ki a nagyszülő GYES-re való jogosultságát.

Kérem válaszom szíves elfogadását.


Budapest, 2013. szeptember 10.

Üdvözlettel:

                                                                                                    Dr. Veres Gábor

irodavezető

2013. július 27., szombat

Szabadságok és távollétek!

A szabadságok és távollétek megítélését és mértékét (hacsak a munkaszerződés másképp nem írja) a Munka Törvénykönyve szabályozza... Ez a törvény 2012.01.01-gyel változott.
Az új törvény a 2012. évi I. törvény

Szabadság alá tartozik a rendes szabadság, a betegszabadság, a szülési szabadság és az egyéb szabadságok... A távollét pedig egy olyan lehetőség, amikor nem kell munkát végezni, de nem a szabadság terhére nem vagyunk a munkahelyünkön...

32. Mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól
 
55. § (1) A munkavállaló mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól
a) keresőképtelensége,
b) a jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő, egészségügyi intézményben történő kezelés, valamint
c) a kötelező orvosi vizsgálata tartamára, továbbá
d) a véradáshoz szükséges, legalább négy óra időtartamra,
e) a szoptató anya a szoptatás első hat hónapjában naponta kétszer egy, ikergyermekek esetén kétszer két órára, a kilencedik hónap végéig naponta egy, ikergyermekek esetén naponta két órára,
f) hozzátartozója halálakor két munkanapra,
g) általános iskolai tanulmányok folytatása, továbbá a felek megállapodása szerinti képzés, továbbképzés esetén, a képzésben való részvételhez szükséges időre,
h) önkéntes vagy létesítményi tűzoltói szolgálat ellátása tartamára,
i) bíróság vagy hatóság felhívására, vagy az eljárásban való személyes részvételhez szükséges időtartamra,
j) a különös méltánylást érdemlő személyi, családi vagy elháríthatatlan ok miatt indokolt távollét tartamára, továbbá
k) munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott tartamra.
(2) A munkáltató, ha a munkavállaló által elkövetett kötelezettségszegés körülményeinek kivizsgálása miatt indokolt, a vizsgálat lefolytatásához szükséges, de legfeljebb harminc napos időtartamra mentesítheti a munkavállalót rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól.

59. A szabadság
 
115. § (1) A munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll.
(2) Munkában töltött időnek minősül az (1) bekezdés alkalmazásában
a) a munkaidő-beosztás alapján történő munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés,
b) a szabadság,
c) a szülési szabadság,
d) a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §) első hat hónapjának,
e) a naptári évenként harminc napot meg nem haladó keresőképtelenség,
f) a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés három hónapot meg nem haladó,
g) a munkavégzés alóli mentesülésnek az 55. § (1) bekezdés b)-k) pontban meghatározott
tartama.

116. § Az alapszabadság mértéke húsz munkanap.

117. § (1) A munkavállalónak

a) huszonötödik életévétől egy,

b) huszonnyolcadik életévétől kettő,

c) harmincegyedik életévétől három,

d) harmincharmadik életévétől négy,

e) harmincötödik életévétől öt,

f) harminchetedik életévétől hat,

g) harminckilencedik életévétől hét,

h) negyvenegyedik életévétől nyolc,

i) negyvenharmadik életévétől kilenc,

j) negyvenötödik életévétől tíz

munkanap pótszabadság jár.
(2) A hosszabb tartamú pótszabadság a munkavállalónak abban az évben jár először, amelyben az (1) bekezdésben meghatározott életkort betölti.

118. § (1) A munkavállalónak a tizenhat évesnél fiatalabb

a) egy gyermeke után kettő,

b) két gyermeke után négy,

c) kettőnél több gyermeke után összesen hét

munkanap pótszabadság jár.
(2) Az (1) bekezdés szerinti pótszabadság fogyatékos gyermekenként két munkanappal nő, ha a munkavállaló gyermeke fogyatékos.
(3) A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.
(4) Az apának gyermeke születése esetén, legkésőbb a születést követő második hónap végéig, öt, ikergyermekek születése esetén hét munkanap pótszabadság jár, amelyet kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. A szabadság akkor is jár, ha a gyermek halva születik vagy meghal.

119. § (1) A fiatal munkavállalónak évenként öt munkanap pótszabadság jár, utoljára abban az évben, amelyben a tizennyolcadik életévét betölti.
(2) A föld alatt állandó jelleggel vagy az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát dolgozó munkavállalónak évenként öt munkanap pótszabadság jár.

120. § A munkavállalónak, ha a rehabilitációs szakértői szerv legalább ötven százalékos mértékű egészségkárosodását megállapította, évenként öt munkanap pótszabadság jár.

121. § (1) A munkavállaló részére, ha munkaviszonya év közben kezdődött vagy szűnt meg, a szabadság arányos része jár.
(2) A fél napot elérő töredéknap egész munkanapnak számít.
60. A szabadság kiadása

122. § (1) A szabadságot - a munkavállaló előzetes meghallgatása után - a munkáltató adja ki.
(2)27 A munkáltató évente hét munkanap szabadságot - a munkaviszony első három hónapját kivéve - legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Ennek során a 121. § megfelelően irányadó. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.
(3) A szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy tartama legalább összefüggő tizennégy napot elérjen.
(4) A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell.
(5) A szabadságot - a 125. §-ban foglaltakat kivéve - megváltani nem lehet.

123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.
(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.
(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.
(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.
(5) A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén
a) a szabadság kiadásának közölt időpontját módosíthatja,
b) a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja,
c) kollektív szerződés rendelkezése esetén a szabadság egynegyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.
(6) A munkáltató - a felek megállapodása alapján - a 116-117. §-ban foglaltak szerinti szabadság egyharmadát az esedékesség évét követő év végéig adja ki.
(7) A munkavállalónak a kiadás időpontjának módosításával vagy a megszakítással összefüggésben felmerült kárát és költségeit a munkáltató köteles megtéríteni. Az (5) bekezdés b) pontban foglalt esetben a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre és a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít be.

124. § (1) A szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni.
(2) A napi munkaidő mértékétől eltérő munkaidő-beosztás esetén, a munkavállaló a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési kötelezettsége alól és a kiadott szabadságot ezzel egyező óraszámban kell elszámolni és nyilvántartani.
(3) Munkaidő-beosztás hiányában a szabadságot az általános munkarend és a napi munkaidő figyelembevételével kell kiadni.

125. § A munkaviszony megszűnésekor, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt meg kell váltani.

61. Betegszabadság
 
126. § (1) A munkáltató a munkavállaló számára a betegség miatti keresőképtelenség tartamára naptári évenként tizenöt munkanap betegszabadságot ad ki.
(2)28 Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem jár betegszabadság a társadalombiztosítási szabályok szerinti üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenség, valamint a veszélyeztetett várandósság miatti keresőképtelenség tartamára.
(3) Év közben kezdődő munkaviszony esetén a munkavállaló a betegszabadság arányos részére jogosult.
(4) A betegszabadság kiadásánál a 124. §-ban foglalt rendelkezést kell azzal az eltéréssel alkalmazni, ha a munkavállaló a munkaszüneti nap miatt mentesülne a munkavégzési kötelezettsége alól, ezt a napot munkanapként kell figyelembe venni.
(5) A betegszabadság tekintetében a 121. § (2) bekezdése megfelelően irányadó.
62. Szülési szabadság, fizetés nélküli szabadság

127. § (1) Az anya egybefüggő huszonnégy hét szülési szabadságra jogosult.
(2) A szülési szabadság annak a nőnek is jár, aki a gyermeket örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette.
(3) A szülési szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy legfeljebb négy hét a szülés várható időpontja elé essen.
(4) A szülési szabadság igénybe nem vett részét, ha a gyermeket a koraszülöttek ápolására fenntartott intézetben gondozzák, a szülést követő egy év elteltéig a gyermeknek az intézetből történt elbocsátása után is igénybe lehet venni.
(5) A szülési szabadság tartamát a kifejezetten munkavégzéshez kapcsolódó jogosultságot kivéve, munkában töltött időnek kell tekinteni.

128. § A munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig - a gyermek gondozása céljából - fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.

129. § (1) A 127-128. §-ban meghatározott szabadság megszűnik
a) a gyermek halva születése esetén,
b) ha a gyermek meghal, a halált követő tizenötödik napon,
c) ha a gyermeket - a külön jogszabályban foglaltak szerint - ideiglenes hatállyal elhelyezték, átmeneti vagy tartós nevelésbe vették, továbbá harminc napot meghaladóan bentlakásos szociális intézményben helyezték el, a gyermek elhelyezését követő napon.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt esetben a szabadság tartama - a szülést követően - hat hétnél rövidebb nem lehet.

130. § A munkavállalónak gyermeke személyes gondozása érdekében - a 128. §-ban foglaltakon túl - fizetés nélküli szabadság jár a gyermek tizedik életéve betöltéséig a gyermekgondozási segély folyósításának tartama alatt.

131. § (1) A munkavállalónak hozzátartozója tartós - előreláthatólag harminc napot meghaladó - személyes ápolása céljából, az ápolás idejére, de legfeljebb két évre fizetés nélküli szabadság jár.
(2) A tartós ápolást és annak indokoltságát az ápolásra szoruló személy kezelőorvosa igazolja.

132. § A munkavállalónak fizetés nélküli szabadság jár a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés tartamára.

133. § (1) A munkavállaló a fizetés nélküli szabadság igénybevételét legalább tizenöt nappal korábban írásban köteles bejelenteni.
(2) A fizetés nélküli szabadság a munkavállaló által megjelölt időpontban, de legkorábban a szabadság megszüntetésére irányuló jognyilatkozat közlésétől számított harmincadik napon szűnik meg.
(3) Az (1)-(2) bekezdés határidőre vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni a 132. § szerinti fizetés nélküli szabadságra


A szabadságra és a fizetett igazolt távollétre távolléti díj jár. A törvény erre is meghatározza a számítási módot
68. A távolléti díj számítása
 
48. § (1) A távolléti díjat az esedékessége időpontjában érvényes alapbér, valamint az utolsó hat naptári hónapra (irányadó időszak) kifizetett teljesítménybér és bérpótlék figyelembevételével kell megállapítani.
(2) A távolléti díj kiszámításakor figyelmen kívül kell hagyni azt a munkabért, amelyre a munkavállaló a távollét tartamára munkavégzés hiányában is jogosult.
(3) A napi- vagy a havi távolléti díj meghatározásakor - a 149. §-ban foglaltakat kivéve - az egy órára járó távolléti díjat a napi munkaidővel vagy a 136. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell megszorozni.
(4) A távolléti díj megállapításakor a 149-151. §-ban foglaltak szerint kiszámított összegeket együttesen kell figyelembe venni.

149. § (1) Havi bér esetén
a) az egy órára járó távolléti díj meghatározásakor a 136. § (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni,
b) a napi távolléti díj az egy órára járó távolléti díj és a napi munkaidő szorzata,
c) a havi távolléti díj megegyezik az alapbérrel.
(2) Órabér esetén
a) az egy órára járó távolléti díj megegyezik az órabérrel,
b) a napi távolléti díj az órabér és a napi munkaidő szorzata,
c) a havi távolléti díj meghatározásakor az órabért a 136. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell szorozni.

150. § (1) A távolléti díj meghatározásakor a 137. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kifizetett teljesítménybért kell számításba venni.
(2) A teljesítménybért - a kifizetés időpontjától függetlenül - az irányadó időszakra jutó arányos részben kell figyelembe venni.
(3) A kizárólag teljesítménybérrel díjazott munkavállaló esetében a távolléti díj számításánál az alapbért figyelmen kívül kell hagyni.
(4) A teljesítménybért az egy órára járó távolléti díj kiszámításakor úgy kell figyelembe venni, hogy az irányadó időszaki rendes munkaidőre járó teljesítménybér összegét osztani kell az irányadó időszakban rendes munkaidőben teljesített és teljesítménybérrel díjazott órák számával (osztószám).

151. § (1) A távolléti díj megállapításakor, ha a munkavállaló munkaideje a munkavégzés alóli mentesülés tartamára nem volt beosztva, a 141-142. §-ban és a 144. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti bérpótlékot - a (2)-(3) bekezdésben foglaltak szerint - figyelembe kell venni.
(2) A műszakpótlékot és az éjszakai bérpótlékot a távolléti díj kiszámításánál akkor kell figyelembe venni, ha a munkavállaló az irányadó időszakban legalább a beosztás szerinti munkaideje harminc százalékának megfelelő tartamban műszak- vagy éjszakai bérpótlékra jogosító időszakban végzett munkát.
(3) Az ügyelet és a készenlét tartamára kifizetett bérpótlékot a távolléti díj kiszámításánál akkor kell figyelembe venni, ha a munkáltató a munkavállaló számára az irányadó időszakban átlagosan legalább havi kilencvenhat óra tartamú ügyeletet vagy készenlétet rendelt el.
(4) A bérpótlékot az egy órára járó távolléti díj kiszámításakor úgy kell figyelembe venni, hogy az irányadó időszakra kifizetett bérpótlék összegét osztani kell az irányadó időszakban, rendes munkaidőben teljesített órák számával (osztószám).
(5) Ha a munkáltató a munkavállaló számára az (1) bekezdésben meghatározott bérpótlékok helyett a 145. § szerint átalányt állapított meg, a kifizetett havi átalány összegét osztani kell az irányadó időszakban rendes munkaidőben teljesített órák számával (osztószám).

152. § (1) A távolléti díj kiszámításakor, ha az irányadó időszakban munkabér-kifizetés nem történt, az alapbért kell figyelembe venni.
(2) Hat hónapnál rövidebb munkaviszony esetén, a távolléti díj számításakor irányadó időszakként a naptári hónapokat vagy hónapot kell figyelembe venni. Teljes naptári hónap hiányában az alapbért vagy a havi átalányt kell figyelembe venni.


2013. július 25., csütörtök

Családi adókedvezmény

Jogosultság a családi kedvezményre
A családi kedvezmény – a feltételek fennállása esetén –az Ön összevont adóalapját csökkenti.
Abban az esetben, ha Ön e nyilatkozattal kéri a családi kedvezmény érvényesítését, a kedvezmény az adóelőleg alapját – és ezért a munkáltatójától származó adóévi jövedelmeiből fizetendő adóelőleg összegét is – csökkenti.
A családi kedvezmény – az eltartottak lélekszámától függően – kedvezményezett eltartottanként és
jogosultsági hónaponként egy és kettő eltartott esetén 62 500 forint, három vagy annál több eltartott
esetén 206 250 forint.
A családi kedvezmény a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy vagy két eltartott esetén havonta és kedvezményezett eltartottanként 10 ezer forinttal, három vagy több eltartott esetén havonta és
kedvezményezett eltartottanként 33 ezer forinttal magasabb összegű nettó kereset áll a családok rendelkezésére.
A családi kedvezmény érvényesítésére jogosult az a magánszemély, aki jogosult a családi pótlékra, továbbá a várandós nőés a vele közös háztartásban élő házastársa. A családok támogatásáról szóló 1998. évi
LXXXIV. törvény alapján családi pótlékra 50-50 százalékban jogosultak a gyermeküket bírósági ítélet alapján felváltva gondozó szülők (közös felügyelet), így őket is megilleti a családi kedvezmény.
Amennyiben a családi kedvezményre több magánszemély jogosult, akkor közös nyilatkozatot kell tenniük.
Igaz ez abban az esetben is, ha azt teljes egészében kizárólag a jogosultak egyike érvényesíti, vagy pedig a jogosultak felváltva gondozott gyermekükre tekintettel érvényesítik. Figyelemmel kell lenniük azonban arra
is, hogy a kedvezmény mértékét ekkor sem léphetik túl.
A családi pótlékra saját jogán jogosult gyermek és a rokkantsági járadékban részesülő magánszemély esetében saját maga vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozói közül közös döntéssel kiválasztott magánszemély minősül jogosultnak.
Családi kedvezmény érvényesítésére jogosult az a magánszemély is, aki bármely külföldi állam
jogszabálya alapján családi pótlékra, rokkantsági járadékra, vagy más hasonló ellátásra jogosult.
Természetesen a többi feltételnek ilyenkor is teljesülnie kell.
Kedvezményezett eltartott:
a) akire tekintettel a magánszemély belföldön családi pótlékra jogosult;
b) aki a családi pótlékra saját jogán jogosult;
c) a rokkantsági járadékban részesülő személy;
d) a magzat (a fogantatás 91. napjától a világra jöttéig).

Amennyiben a magánszemély azért érvényesíthet családi kedvezményt, mert külföldi állam jogszabálya
alapján ott jogosult családi pótlékra, rokkantsági járadékra, vagy más hasonló ellátásra, kedvezményezett
eltartottként azt a magánszemélyt (gyermeket) veheti figyelembe, akire tekintettel a családok támogatásáról
szóló törvény megfelelő alkalmazásával a családi pótlékra való jogosultsága megállapítható lenne.
Eltartottnak minősül a kedvezményezett eltartottakon túl a családi pótlékra már nem jogosító személy is, ha
figyelembe vehető a kedvezményezett eltartottak után járó családi pótlék összegének megállapításánál a
családok támogatásáról szóló törvény szerint.
Így például, ha egy családban 10 és 12 éves gyermekek (kedvezményezett eltartottak) mellett olyan 18
évnél idősebb gyermek is van, aki felsőoktatási intézményben első akkreditált felsőfokú iskolai
rendszerű szakképzésben, első egyetemi vagy főiskolai szintű képzésben részt vevő hallgató és
rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik (eltartott), akkor a családban az eltartottak száma három.
Ebben az esetben a kedvezményezett eltartottak (két fő) után fejenként és havonta 206 250 forint adóalapot
csökkentő családi kedvezmény vehető igénybe. 
AZAZ
Amennyiben valaki
- családi pótlékra jogosult (mert háztartásában gyermeket nevel)
és
- olyan havi jövedelme van, amiből adóelőleget vonnak (mivel az év közben levont adót előlegnek hívjuk!)
az a személy jogosult családi adókedvezményre.
Az családi adókedvezmény az ADÓALAPOT csökkenti... tehát a fentebb említett
- egy és két gyermek esetén gyermekenként 62.500 Ft
- három vagy több gyermek esetén gyermekenként 206.250 Ft  gyermekenként
nem az adót csökkenti, hanem az adóalapot (azaz a bruttóból ha ezt levonjuk, akkor annyival kevesebb alapból számolják a 16%-os adót)
A NYILATKOZATOT MINDEN ÉV JANUÁRJÁBAN LE KELL ADNI!
Valamint akkor is, ha változás következik be (terhesség 91. napja, munkahelyváltás...stb).
A bérszámfejtőnek nem kötelessége minden embert végigkérdezni, hogy "ugyan már van gyereked? te kéred? nem kéred? mit szeretnél?"!!!!
Az év közben nem érvényesített családi adókedvezmény az év végi (következő év május 20-ig kötelezően leadandó) adóbevallással  visszaigényelhető!!!! Az adóbevallást megcsinálhatja a munkahely, egy könyvelő, egy jó ismerős, mindenki magának vagy akár a NAV is :)

És akkor az idei nyilatkozat linkje:
http://www.nav.gov.hu/data/cms277119/2013adoeloleg_nyilatkozat_csaladi_kedvezmeny.pdf

2013. július 13., szombat

Gyerekvállalási 1x1

Állandó kérdés, hogy mire is vagyunk jogosultak, ha gyermeket szeretnénk vállalni. És mire vagyunk jogosultak, ha még egy gyereket szeretnénk vállalni... most nézzük át, hogy hogyan is van ez...

Minden nő, aki gyermeket vállal jogosult lehet (feltételekkel) a gyermek születésétől fogva:
- családi pótlékra
- GYESre
- egyszeri anyasági támogatásra

Azok, akik jövedelemszerző jogviszony mellett esnek teherbe, már másra is jogosultak, úgy mint:
- terhességi-gyermekágyi segély
- gyermekgondozási díj

Hogy mik a jövedelemszerző jogviszonyok?
Minden olyan fizetést adó szerződés, amelynél pénzbeli egészségbiztosítási járulék lett elvonva. Ezekről a bérlapon lehet megbizonyosodni. Ide tartozik a munkaviszony, a megbízási jogviszony, a vállalkozási jogviszony...stb.

Mi a számítási mód?
Az előzőekben leírtak szerint számolják ezeket is...

Én most ebben a bejegyzésben az egészségbiztosítási ellátásokról beszélnék. Később még lehet a másikról is lesz egy poszt.
A terhesség örömhír. Azonban tudnunk kell, hogy meddig bírjuk a munkát. Az alapvetően megterhelő munkakörökben már az elején felajánlják, hogy a kismama ne dolgozzon, helyette táppénzre menjen. Ilyenkor ugye érdemes a nőgyógyásszal is beszélni és 9-es kóddal táppénzre vetetnie magát. Ez ugye azért is jó, mert a táppénz nem számít bele az alapba, míg a betegszabadság igen.
A szülés várható idejét megelőző 28. naptól kérhető a terhességi-gyermekágyi segély. Ezt a munkavállaló dönti el mikor kéri. Kérheti a 28. napon, de akár a 12. napon is... vagy a szülés napján.
A terhességi-gyermekágyi segély megszerzéséhez minimum 365 nap biztosítási idő kell. Ennek nem kötelező egybefüggőnek lennie, de 2 éven belül ennyinek meg kell lennie ahhoz, hogy valaki megkaphassa az ellátást. Ebbe beleszámít a táppénz és a munkanélküli is!
Ha megállapítják, akkor 168 napig kapja az igénylő. Nem 6 hónap, nem fél év... 168 NAP!

A 169. napon GYED (gyermekgondozási díj) igényelhető ugyancsak a munkahelyen keresztül.
Itt már van egy kis csavar. 2010.05.01-től csak és kizárólag annyi napra kapható ez az ellátás, amennyi biztosítási idő előtte összejött. Azaz, ha valakinek 365 nap biztosítási jogviszonya van az bizony csak 1 évre kaphat GYED-et, Akinek több, az több napra. DE nem folyósíható tovább, mint a 2. születésnap. Aznap lejár.
Ezután a gyermek 3 éves koráig GYES igényelhető.
Ne feledjük. A THGYS esetén NINCS kedvezményszabály, míg a TÁPPÉNZ és a GYED esetén VAN!


2. gyermek?
A második gyermek vállalása sok számolást igényel(het).
Az első infó.
Ha valaki gyedbe szül, akkor az ellátások úgy alakulnak, hogy a thgys újra van számolva (minimálbér kétszerese - szerződés szerinti bér) és a gyed is az lesz, hiszen életbe lép a gyednél a kedvezményszabály...
Ha valaki gyesbe szül, akkor már oda kell kicsit figyelni. Mivel a thgys 168 nap, így ha gyesből megy szülni, nem lesz meg a kedvezményszabályhoz kellő időszak. Tehát ha más nem, az utolsó hetekre érdemes táppénzre váltani. Mert bár a táppénz így a minimálbér lesz (Ami már alapból magasabb, mint a gyes), de a thgys-gyed alapok azonosak...

Figyelem!
Amíg ha munkából megy valaki szülni és az alapja jóval magasabb, mint a minimálbér kétszerese, addig évente felül fogják bírálni...
DE
ha valaki gyedből-gyesből megy szülni, akkor nem bírálják évente felül az alapot. Az egyhelyben marad. Maximum úgy lehet rajta emelni, hogy a szülés előtt 180 bérezett napot szerez valaki...

És még egy kitétel!
Ha valaki tudja, hogy béremelés volt a cégnél, érdeklődjön utána, hogy neki is jár e emelés. Ugyanis, ha volt, akkor akár ellátások között is kell emelni! Tehát ha valakinek elvileg emelni kellett volna a bérét, mert a törvény előírja (azaz a cégen/munkakörben volt emelés), akkor az új ellátásoknál már az emelt bért kell beíratni!

Még valami.
Ha valaki visszamegy dolgozni és részmunkaidőben dolgozik figyeljen arra, hogy a következő ellátásba a részmunkaidős bér is bele fog számítani, kivéve nagy korkülönbségnél.

Táppénz számítás

Ahogy ígértem, akkor most jöjjön a táppénz számítási szabály 1x1-e. Bocsánat a csúszásért, de a törvényértelmezés előbbre jutott...

Már most jelezném, hogy a táppénz számítási szabályok megváltoznak július 15-tel, DE 2014.05.11-ig még mindkét módszerrel ki kell számolni az ellátásokat és a kedvezőbbet kell meghatározni és egy jó része a törvénynek majd csak 2015.01.01-gyel lesz hatályos.
Később ezzel a számítással is foglalkozom, ahhoz viszont szükség van a beígért kormányrendeletre.

De most az alapok.

A táppénz alapja!

A táppénz alapjának megállapításához meg kell néznünk az úgynevezett IRÁNYADÓ IDŐSZAKot. Ez az az időszak, amikor megnézik a dolgokat...

Az irányadó időszak mindig: AZ ELLÁTÁST MEGELŐZŐ ÉV ELSŐ NAPJA ÉS AZ ELLÁTÁST MEGELŐZŐ NAP közötti időszak. Azaz az előző év január 1-től néznek mindent az igénylést megelőző napig (még akkor is, ha az hétvége).
Tehát ha valaki idén kér táppénzt akkor a 2012.01.01-2013.x.x közötti időszakot nézik...

És hogy mit néznek?
- először azt, hogy az előző évben volt e 180 napi jövedelem. Amennyiben volt akkor az ellátás alapja a megszerzett jövedelem egy napi átlaga lesz. ebbe az alapba MINDEN OLYAN KIFIZETÉS BELEKERÜL, AMIBŐL PÉNZBELI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉKOT VONTAK (azaz a munkabér, megbízási díj, prémium, jutalom...stb).
- ha nincs 180 napi jövedelem az előző évben, akkor az ellátás igénylését megelőző 180 napot nézik, hogy ott van e. Ennek meglétekor arra a 180 napra tekintettel állapítják meg az alapot. 
- ha nincs, akkor az alap a minimálbér lesz vagy a szerződés szerinti bér (illetve a ténylegesen szerzett bér), amennyiben ez alacsonyabb, mint a minimálbér.

DE
van egy kedvezményszabály, ami a táppénzre és a gyermekgondozási díjra (GYED) érvényes (a THGYS-ra nem!)
Ha azért nem volt valakinek legalább 180 napi jövedelme az irányadó időszakban, mert táppénzben, terhességi-gyermekágyi segélyben és/vagy gyermekgondozási díjban részesült, akkor az előző alapot kell figyelembe venni, amennyiben ez kedvezőbb, mint az egyébként számított alap.


Kiszámolják az alapot és megnézik, hogy van e összefüggő/folyamatos 2 évnyi biztosítási jogviszony (munka, megbízás, munkanélküli...stb). A "folyamatos" azt jelenti, hogy nem lehet két munka között több, mint 30 nap, mert akkor megszakad.
HA van 2 év, akkor a táppénz az alap 60%-a lesz.
Ha nincs 2 év, akkor a táppénz az alap 50%-a lesz, valamint akkor is 50%, ha kórházi ellátást vett igénybe az igénylő (Azaz kórházban feküdt a táppénz ideje alatt - betegszabadságnál mindegy).


2013. július 12., péntek

Törvényi Változás 2013.07.15-től!!! ahogy én látom...

2013. évi CXXVII törvény (Kihirdetés: 2013.07.05 Magyar Közlöny 116. szám)
4. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosítása

33. § Az Ebtv. 39/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai (terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, a táppénz) összegének megállapításánál az ellátásra való jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyban elért jövedelmet kell figyelembe venni.”
34. § Az Ebtv. 39/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai (a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, a táppénz) összegének megállapításánál – e törvényben foglalt kivételekkel – az ellátásra való jogosultság kezdő napján fennálló jogviszonyban elért jövedelmet kell figyelembe venni.”

Azaz ha valaki munkáltatót vált az irányadó időszakon belül, akkor csak az új munkáltatónál elért jövedelmeket nézik. Ez azonban úgy néz ki, hogy csak 2015.01.01-től lép hatályba.
53. § Az Ebtv. a következő 82/G. §-sal egészül ki:
„82/G. § (1) Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi CXXVII. törvénnyel megállapított 39/A. § (1) bekezdést, 42. §-t, 42/D. §-t, 48. §-t, 55. §-t, 63. §-t a 2014. december 31-ét követően kezdődő ellátásra való jogosultság esetében kell alkalmazni.
(2) A 2015. január 1-jét megelőzően megállapított terhességi-gyermekágyi segély és gyermekgondozási díj esetében az ellátás összegét a megállapításkor hatályos jogszabály alapján megállapított összegben kell továbbfolyósítani. A jogosultság fennállásának időtartama alatt az ellátás összegét ismételten megállapítani nem lehet.”

35. § Az Ebtv. 42. §-a a következő (3a) és (3b) bekezdéssel egészül ki:
„(3a) A terhességi-gyermekágyi segély megállapításakor határozatban kell rendelkezni az ellátás folyósításának időtartamáról és naptári napi összegéről.
(3b) Ugyanazon személy részére ugyanazon gyermeke jogán ismételten benyújtott terhességi-gyermekágyi segély iránti kérelmet újra elbírálni nem lehet, a terhességi-gyermekágyi segélyt annak időtartama alatt a (3a) bekezdés szerinti határozatban megállapított összegben kell folyósítani.”

Azaz amit eddig nem kellett, határozatot fog mindenki kapni a terhességi-gyermekágyi segély idejéről (mettől-meddig) és összegéről. Voltak, akik számára ez nem volt megfelelő, így párszor megszüntették az ellátást és szabik után újra igényelték. Eddigi szabály az volt, hogy akkor újra kell kalkulálni. Ezt eltörölték. Ha egyszer egyfajta ellátásra megállapítottak egy alapot, attól eltérni nem lehet abban az évben!

36. § Az Ebtv. 42. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„42. § (1) A terhességi-gyermekágyi segély a jövedelem naptári napi átlagának 70%-a.
(2) A terhességi-gyermekágyi segély alapjául szolgáló jövedelem naptári napi átlagát a 48. § (1) bekezdésében foglaltak szerint kell megállapítani.
(3) Ha a biztosított ellátása a (2) bekezdés szerint nem állapítható meg, a terhességi-gyermekágyi segély naptári napi összegét a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszerese harmincad részének figyelembevételével kell megállapítani azzal, hogy az ellátás naptári napi összege a szerződés szerinti jövedelem harmincad részét nem haladhatja meg. Ha azonban a biztosított pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelme a minimálbér kétszeresét nem éri el, a tényleges jövedelmet, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelmet kell figyelembe venni.
(4) A terhességi-gyermekágyi segély megállapításakor határozatban kell rendelkezni az ellátás folyósításának
időtartamáról és naptári napi összegéről.
(5) Ugyanazon személy részére ugyanazon gyermeke jogán benyújtott terhességi-gyermekágyi segély iránti kérelmet ismételten elbírálni nem lehet, a terhességi-gyermekágyi segélyt a (4) bekezdés szerinti határozatban megállapított összegben kell tovább folyósítani.
(6) A terhességi-gyermekágyi segély naptári napi összegének megállapítására vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.
(7) A terhességi-gyermekágyi segélyre, ha jogszabály eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a táppénzre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.”

A törvényben kiemelt kormányrendelet még nem készült el. Várjuk! Ettől függetlenül az egész csak annyiban változott, hogy eddig úgy nézték, hogy minimálbér kétszerese - szerződés szerinti bér - tényleges bér... és amelyik a kisebb. Most már a tényleges bért veszik előre. Tehát elsősorban azt nézik, hogy volt e valamennyi bérezett idő és annak mennyi az egy napi átlaga.

37. § (1) Az Ebtv. 42/D. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A gyermekgondozási díj alapjául szolgáló naptári napi átlagkeresetet a 48. § (2)–(5), (6a) és (6b) bekezdése szerint kell megállapítani.”
(2) Az Ebtv. 42/D. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) A gyermekgondozási díj megállapításakor határozatban kell rendelkezni az ellátás folyósításának időtartamáról és naptári napi összegéről.”
(3) Az Ebtv. 42/D. § (4) és (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A 48. § (2), (3) és (6a) bekezdése alapján maximális összegben megállapított gyermekgondozási díj összegét minden év január 15-éig hivatalból felül kell vizsgálni, és a tárgyévre érvényes összeghatár figyelembevételével január 1-jei időponttól újra meg kell állapítani.
(5) Ugyanazon személy részére ugyanazon gyermeke jogán ismételten benyújtott gyermekgondozási díj iránti
kérelmet újra elbírálni nem lehet, a gyermekgondozási díjat annak időtartama alatt a (3) bekezdés szerinti határozatban megállapított összegben kell folyósítani.”

Mint a terhességi-gyermekágyi segély. A változás minimális. Határozat kell! Nem lehet újra bírálni az alapot! A tényleges jövedelmet nézik inkább! És továbbra is ha az alap magasabb, mint az évente (remélhetőleg) változó minimálbér, akkor korrigálni kell, míg a maximum el nem éri az alapot, vagy le nem jár az ellátás.

38. § Az Ebtv. 42/D. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„42/D. § (1) A gyermekgondozási díj a jövedelem naptári napi átlagának 70 százaléka, de legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka, azzal, hogy az ellátás naptári napi összege a szerződés szerinti jövedelem harmincad részét nem haladhatja meg.
(2) A gyermekgondozási díj alapjául szolgáló naptári napi átlagkeresetet a 48. § (1)–(6) bekezdése szerint kell megállapítani.
(3) A 48/A. § (2) bekezdésének alkalmazásakor a folyamatos biztosítási időt anya esetében a szülés, egyéb esetben a jogosultság kezdő napjától kell számítani.
(4) A 48. § (1), (2), (4) és (5) bekezdése alapján maximális összegben megállapított gyermekgondozási díj összegét minden év január 15-éig hivatalból felül kell vizsgálni, és a tárgyévre érvényes összeghatár figyelembevételével január 1-jei időponttól újra meg kell állapítani.
(5) A gyermekgondozási díj megállapításakor határozatban kell rendelkezni az ellátás folyósításának időtartamáról és naptári napi összegéről.
(6) Ugyanazon személy részére ugyanazon gyermeke jogán benyújtott gyermekgondozási díj iránti kérelmet
ismételten elbírálni nem lehet, a gyermekgondozási díjat az (5) bekezdés szerinti határozatban megállapított
összegben kell tovább folyósítani.
(7) Ha a biztosított egyidejűleg fennálló több jogviszony alapján jogosult gyermekgondozási díjra, a jogviszonyonként megállapított díjak összegét egybe kell számítani, az ellátás összege egybeszámítás esetén sem haladhatja meg az (1) bekezdésben megállapított legmagasabb összeget.”

Felhívnám a figyelmet a kiemelt részre. Eddig többször volt olyan, hogy a tgyás után az anya elment szabadságra és úgy igényelte a gyedet, így a szabadság alatt szerzett jövedelmeit vették figyelembe (esetleg beszélt a főnökkel, hogy emelje meg kicsit a bért). Most már anyák nem néznek ilyet. Anyáknál csak a szülést megelőző időszakot nézik. Apák gyede esetén pedig ugyanúgy, mint ha táppénzt igényelne.

39. § (1) Az Ebtv. 44. §-a a következő d) ponttal egészül ki:
(Keresőképtelen,)
„d) a szülő a tizenkét évesnél fiatalabb gyermeke kórházi kezelése időtartamára abban az esetben, ha a gyermeke mellett tartózkodik a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményben;”
(2) Az Ebtv. 44. §-a a következő h) ponttal egészül ki:
(Keresőképtelen,)
„h) a méltányosságból adható táppénz tekintetében a szülő,
ha) aki 12 éves, vagy annál idősebb, de 18 évesnél fiatalabb beteg gyermekét otthon ápolja, vagy
hb) a 12 éves, vagy annál idősebb, de 18 évesnél fiatalabb gyermeke kórházi kezelése időtartamára abban az esetben, ha a szülő a gyermeke mellett tartózkodik a fekvőbeteg ellátást nyújtó intézményben.”

Eddig a szülő nem lehetett táppénzen (maximum saját jogon), ha a gyermek kórházi kezelés alatt állt. Most már igen. Ugyan olyan szabályokkal, mint eddig (kötött időszakra jár a gyermekápolási táppénz) viszont a százaléka ugyanannyi, mintha a szülő lenne kórházban.
Felhívnám a figyelmet a (h) pontra! Tehát ezentúl az idősebb gyermek után is lehet igényelni méltányosságból. Az eljárás ugyanúgy megy, mint a 12 év alatti alatt. Viszont figyelembe veszik, hogy mennyi napot használt el a szülő a 11. születésnapja óta. 

40. § Az Ebtv. 46. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az, aki a keresőképtelensége első napját közvetlenül megelőző egy évnél rövidebb ideig volt folyamatosan biztosított, táppénzt csak a folyamatos biztosításának megfelelő ideig kaphat.”

Ez eddig is így volt, csak más szavakkal. Tehát ha valaki csak 3 hónapot dolgozott, akkor 3 hónapnyi táppénzre jogosult. Ha többet, akkor többre. De a táppénz hossza maximum 1 év.

41. § (1) Az Ebtv. 48. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben elért jövedelem naptári napi átlaga alapján kell megállapítani.”
(2) Az Ebtv. 48. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Ha a biztosított a (2)–(3) bekezdésben (irányadó időszakban) táppénzalapként meghatározott jövedelemmel nem rendelkezik, táppénzét – az (5) bekezdésben foglaltak kivételével – a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, kivéve, ha a szerződés szerinti vagy a tényleges jövedelme a minimálbért nem éri el. Ez esetben a táppénz alapja a tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem.”
(3) Az Ebtv. 48. §-a a következő (6a) és (6b) bekezdéssel egészül ki:
„(6a) Ha a biztosított a (2)–(3) bekezdésben meghatározott időszakban nem rendelkezik 180 naptári napi
jövedelemmel, de a táppénzre való jogosultság első napját megelőzően van legalább 180 napi folyamatos
biztosítási jogviszonya, táppénzét a tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelme alapján kell
megállapítani.
(6b) Ha a biztosított a (2)–(3) bekezdésben meghatározott időszakban nem rendelkezik 180 naptári napi
jövedelemmel, és a táppénzre való jogosultság első napját megelőzően nincs legalább 180 naptári napi
folyamatos biztosítási jogviszonya, táppénzét a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér alapulvételével
kell megállapítani, kivéve, ha a tényleges vagy a szerződés szerinti jövedelme a minimálbért nem éri el. Ez esetben a táppénz alapja a tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem.”
(4) Az Ebtv. 48. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(8) A táppénz összege a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának
a) hatvan százaléka folyamatos, legalább kétévi biztosítási idő esetében,
b) ötven százaléka
ba) az a) pont szerintinél rövidebb folyamatos biztosítási idő esetében,
bb) a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás tartama alatt, valamint
bc) a 44. § d) pontjában meghatározott esetben,
azzal, hogy a táppénz egy napra járó összege nem haladhatja meg a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 200 százalékának harmincad részét.”

Apróbb változtatások vannak. Ha valaki nem dolgozik 180 napot a táppénz igénylése előtt, de egyébként van 180 napi biztosított ideje (azaz volt előtte passzív alapon ellátáson - thgys vagy gyed, esetleg gyes valamint munkanélküli) minimum, akkor a tényleges (vagy szerződés szerinti) bérét kell figyelembe venni. Eddig a minimálbért kapta.

42. § Az Ebtv. 48. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„48. § (1) Ha a biztosítási idő a 48/A. § (1) bekezdése szerint folyamatos, a táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdőnapját közvetlenül megelőző naptári év első napjától a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjáig terjedő időszakban, az időszak utolsó napjához időben legközelebb eső azon 180 naptári napi jövedelme alapján kell megállapítani, mely napokon a biztosított jövedelemmel rendelkezett. A folyamatos biztosítási idő megszakítása esetén a táppénz alapjaként a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni.
(2) Ha a biztosított az (1) bekezdésben meghatározott időszakban nem rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel, de a táppénzre való jogosultság első napját megelőzően van legalább 180 nap 48/A. § (2) bekezdése szerinti folyamatos biztosítási jogviszonya, táppénzét a tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelme alapján kell megállapítani.
(3) Ha a biztosított az (1) bekezdésben meghatározott időszakban nem rendelkezik 180 napi jövedelemmel, és a táppénzre való jogosultság első napját megelőzően nincs legalább 180 nap 48/A. § (2) bekezdése szerinti folyamatos biztosítási jogviszonya, táppénzét a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, kivéve, ha a tényleges vagy a szerződés szerinti jövedelme a minimálbért nem éri el. Ez esetben a táppénz alapja a tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem.
(4) Ha a biztosított az (1) bekezdésben meghatározott időszakban legalább 120 naptári napi jövedelemmel rendelkezik, azonban a táppénzre való jogosultság első napját megelőzően nincs legalább 180 nap 48/A. § (2) bekezdése szerinti folyamatos biztosítási jogviszonya, akkor a táppénz naptári napi átlagát a 120 napi tényleges jövedelem alapján kell megállapítani.
(5) Ha a biztosított rendelkezik 180 nap 48/A. § (2) bekezdése szerinti folyamatos biztosítási idővel, azonban a biztosítási jogviszony később kezdődik, mint a táppénzre való jogosultság első napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napja, a táppénz naptári napi átlagát a szerződés szerinti jövedelem alapján kell megállapítani.
(6) Ha biztosított a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától, a táppénzre jogosultságot közvetlenül megelőző év első napjáig terjedő időszakban nem rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel, mert táppénzben, terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban – kivéve a méltányosságból megállapított ellátásokat – részesült, a táppénz naptári napi összegét a korábban folyósított ellátás alapját képező összeg figyelembevételével kell megállapítani, ha az a minimálbér összegénél kedvezőbb.
(7) A táppénz alapjaként figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának kiszámítására vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.
(8) A táppénz összege a 48/A. § (1) bekezdése szerint folyamatos, legalább kétévi biztosítási idő esetében a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának hatvan százaléka, ennél rövidebb biztosítási idő esetében, a fekvőbeteggyógyintézeti ellátás tartama alatt, valamint a 44. §. d) pontjában meghatározott esetben ötven százaléka azzal, hogy a táppénz egy napra járó összege nem haladhatja meg a jogosultság kezdő napján érvényes szerződés szerinti jövedelem, de legfeljebb a minimálbér 200 százalékának harmincad részét.”

(4) 120 nap! Szóval ha valakinek nincs 180 napi biztosítási jogviszonya, de van 120 napi bére, akkor azt is nézik. Ez új!
(5) megnézik, hogy a táppénz igénylését megelőzően volt e legalább 3 hónap abban a munkaviszonyban. ha nem volt, akkor a szerződés szerinti bérét nézik. ehhez azonban az is kell, hogy legyen legalább 180 napi biztosítottság (Szerintem!)

43. § Az Ebtv. a következő 48/A. §-sal egészül ki:
„48/A. § (1) A biztosításban töltött idő akkor folyamatos, ha abban 30 napnál hosszabb megszakítás nincs.
A 30 napi megszakítás időtartamába nem számít be a táppénz, a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozási segély folyósításának az ideje.
(2) A 48. § (6a) és (6b) bekezdése szerinti naptári napi átlag megállapításánál 180 napi folyamatos biztosításban töltött időként a Tbj. 5. §-ában meghatározott biztosítási időket lehet figyelembe venni. E szabály alkalmazásában a biztosítás akkor tekinthető folyamatosnak, ha abban 30 napnál hosszabb megszakítás nincs.”

Változás nincs!

44. § Az Ebtv. 49. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék vagy az átmeneti bányászjáradék mellett munkát végző biztosítottra a táppénzre vonatkozó rendelkezéseket azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy)
„b) a táppénz összegének megállapításánál a biztosítási jogviszonynak az a) pontban meghatározott időtartama alatt a 39/A. § (1) bekezdés szerint elért, biztosítási jogviszonyból származó jövedelmet kell figyelembe venni a 48. §-ban foglaltak szerint.”

Tehát ha valaki ezen ellátásokon van és úgy vállal munkát, akkor nem vehetik figyelembe az előtte ledolgozott napokat. Azaz ha valaki szabira megy, majd gyesre és úgy lesz beteg, akkor csak a gyes alatti munkaviszony számait nézik (Szerintem!)

45. § Az Ebtv. 50. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) A gyermek betegségére tekintettel az (1)–(2) bekezdésben foglaltakon túl, a 44. § h) pontja szerinti
keresőképtelen biztosított részére az egészségbiztosítási szerv méltányosságból megállapíthat gyermekápolási
táppénzt.”

Változás a méltányossági táppénz. Korábban kitért rá!

46. § (1) Az Ebtv. 55. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Baleseti táppénzre az jogosult, aki a biztosítás fennállása alatt vagy a biztosítás megszűnését követő legkésőbb harmadik napon üzemi baleset következtében keresőképtelenné válik.”
(2) Az Ebtv. 55. §-a a következő (1a) és (1b) bekezdéssel egészül ki:
„(1a) Az üzemi baleset bekövetkeztekor egyidejűleg fennálló biztosítási jogviszonyok esetén a biztosított baleseti táppénzre abban a jogviszonyában jogosult, amelyben az üzemi baleset éri.
(1b) A biztosított baleseti táppénzre jogosult akkor is, ha ugyanabból a balesetből eredően ismételten
keresőképtelenné válik.”

Nem változott!

47. § Az Ebtv 55. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„55. § (1) Baleseti táppénzre jogosult, aki a biztosítás fennállása alatt vagy a biztosítás megszűnését követő
legkésőbb harmadik napon üzemi baleset következtében keresőképtelenné válik.
(2) Az üzemi baleset bekövetkeztekor egyidejűleg fennálló biztosítási jogviszonyok esetén a biztosított baleseti táppénzre abban a jogviszonyában jogosult, amelyben az üzemi baleset éri.
(3) A biztosított baleseti táppénzre jogosult akkor is, ha ugyanabból a balesetből eredően ismételten keresőképtelenné válik.
(4) Keresőképtelen az, aki az üzemi balesettel összefüggő és gyógykezelést igénylő egészségi állapota miatt vagy gyógyászati segédeszköz hiányában munkát végezni nem tud.
(5) A baleseti táppénz – az előzetes biztosítási időre és táppénzfolyósításra tekintet nélkül – egy éven keresztül jár azzal, hogy a baleseti táppénz folyósítása legfeljebb egy évvel meghosszabbítható.
(6) Nem jogosult baleseti táppénzre az, aki ugyanazon üzemi balesetből eredően baleseti járadékban részesül.
(7) A baleseti táppénzre való jogosultság megállapításánál a betegszabadságra vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni.
(8) A baleseti táppénz összegét a baleseti táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 naptári napi jövedelem alapján kell megállapítani azzal, hogy a jövedelmet legfeljebb a megelőző naptári év első napjáig lehet figyelembe venni, ha a biztosítási idő a 48/A. § (1) bekezdése szerint folyamatos. A folyamatos biztosítási idő megszakítása esetén a baleseti táppénz alapjaként a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni.
(9) Ha a biztosított a (8) bekezdésben meghatározott időszakban nem rendelkezik 180 napi jövedelemmel, baleseti táppénzét a tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelme alapján kell megállapítani.
(10) A baleseti táppénz összege azonos a (8) és (9) bekezdés alapján számított jövedelem naptári napi összegével, úti baleset esetén annak kilencven százalékával.”

Csak a számítás változott. Eddig a megelőző hónapot nézték. Most az igénylés kezdőnapjától visszamennek 3 hónapot és onnan nézik vissza a 180 napot, de csak akkor, ha az nem régebbi, mint az igénylés benyújtását megelőző év január 1-e (bár ezt bajosan tudnák összehozni, hogy átnyúljon. Szerintem!)

48. § Az Ebtv. 61. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:
„(9) A biztosított írásbeli kérelmére a terhességi-gyermekágyi segély, illetve a gyermekgondozási díj folyósítását szüneteltetni kell.”

Nem változott.

49. § (1) Az Ebtv. 62. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A táppénz, baleseti táppénz és utazási költségtérítés iránti kérelemben foglaltak teljesítése esetén, továbbá a terhességi-gyermekágyi segély és gyermekgondozási díj folyósításának szüneteltetéséről nem kell határozatot hozni.”
(2) Az Ebtv. 62. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) A terhességi-gyermekágyi segélyt, a gyermekgondozási díjat havonta egyszer utólag a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig, de legkésőbb a bérfizetési napon kell folyósítani.”

Apróbb változtatások. Eddig a szüneteltetésről kellett határozatot hozni. Most a megítélésről kell és abban benne van a vége. Ha valaki szüneteltet, vagy megszüntet, erről határozat nem fog születni.
A kifizetés eddig úgy nézett ki, hogy bérfolyósításkor, de legkésőbb 10-ig. Mostmár úgy néz ki, hogy 10-ig, de legkésőbb bérfolyósításkor. Azaz ugyanaz, csak megcsavarva. Viszont az OEP 10-ig utal!

50. § Az Ebtv. 63. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„63. § (1) Aki egyidejűleg több biztosítási jogviszonyban kötelezett egészségbiztosítási járulék fizetésére,
a táppénz, a baleseti táppénz vagy a terhességi-gyermekágyi segély iránti kérelmét a 62. §-ban foglaltak szerint, gyermekgondozási díj iránti kérelmét az egészségbiztosítónak kell elbírálnia és folyósítania.
(2) A kifizetőhellyel nem rendelkező munkáltatóknak az igénybejelentéssel kapcsolatos kötelezettségeit, továbbá a kifizetőhelyeknek a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, a táppénz, a baleseti táppénz megállapításával, folyósításával és elszámolásával összefüggő részletes feladatait és eljárási szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.”

Nem változott! Rendeletet kell várni!

51. § Az Ebtv. 65. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:
„(3a) Amennyiben a baleseti táppénzre irányuló kérelem azért nem bírálható el, mert a baleset üzemiségére
vonatkozóan még nem született döntés, a kérelem elbírálására vonatkozó ügyintézési határidő kezdő napja
a baleset üzemiségét megállapító határozat jogerőre emelkedését követő nap.”

Nem változott

52. § (1) Az Ebtv. „Átmeneti rendelkezések” alcíme a következő 82/D–E. §-sal egészül ki:
„82/D. § Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi
CXXVII. törvénnyel megállapított 35. § (8) bekezdésében és 36. § (8a) bekezdésében foglaltakat a folyamatban lévő ügyekben, illetve eljárásokban is alkalmazni kell.
82/E. § Amennyiben 2010. április 30-a után született gyermek vonatkozásában gyermekgondozási díjat
igényelnek, és a jogosultság megszerzésekor vagy az azt megelőző két éven belül a jogosult e törvény
2010. április 30-áig hatályos szabályai szerint jogosult volt gyermekgondozási díjra, akkor a gyermekgondozási díj folyósításának időtartama a korábbi gyermekgondozási díjra való jogosultság megszerzését megelőző két évben, valamint a korábbi gyermekgondozási díj lejártát követően az e törvény 42/A. § (4) bekezdése szerint számított, biztosításban töltött napok számával egyezik meg, de nem lehet rövidebb 365 napnál, és legfeljebb a gyermek 2. életévének betöltéséig jár. A korábbi gyermekgondozási díj lejártát követően biztosításban töltött időbe az új gyermekgondozási díj időtartamának kiszámítása vonatkozásában nem számít bele a gyermekgondozási segély, valamint a terhességi gyermekágyi segély folyósításának időtartama.”
(2) Az Ebtv. „Átmeneti rendelkezések” alcíme a következő 82/F. §-sal egészül ki:
„82/F. § (1) Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi
CXXVII. törvénnyel megállapított 39/A. § (1) bekezdést, 42. § (3a) és (3b) bekezdést, 42/D. § (2)–(5) bekezdést, 48. § (4), (6a) és (6b), valamint (8) bekezdést, 48/A. §-t, 49. § (1) bekezdés b) pontját, 55. § (1)–(1b) bekezdést, 65. § (3a) bekezdést a 2013. július 14-ét követően kezdődő ellátásra való jogosultság esetében kell alkalmazni, azzal, hogy a 2014. május 11-ét megelőzően született gyermekekre tekintettel igényelt és megállapított terhességi-gyermekágyi segély vagy gyermekgondozási díj összege nem lehet alacsonyabb, mint ami a 2013. július 15-ét megelőzően hatályos szabályok alapján járna.
(2) A 2013. július 15-ét megelőzően megállapított terhességi-gyermekágyi segély és gyermekgondozási díj esetében az ellátás összegét a megállapításkor hatályos szabályok alapján megállapított összegben kell továbbfolyósítani. A jogosultság fennállásának időtartama alatt az ellátás összegét ismételten megállapítani nem lehet.”

53. § Az Ebtv. a következő 82/G. §-sal egészül ki:
„82/G. § (1) Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi CXXVII. törvénnyel megállapított 39/A. § (1) bekezdést, 42. §-t, 42/D. §-t, 48. §-t, 55. §-t, 63. §-t a 2014. december 31-ét követően kezdődő ellátásra való jogosultság esetében kell alkalmazni.
(2) A 2015. január 1-jét megelőzően megállapított terhességi-gyermekágyi segély és gyermekgondozási díj esetében az ellátás összegét a megállapításkor hatályos jogszabály alapján megállapított összegben kell továbbfolyósítani. A jogosultság fennállásának időtartama alatt az ellátás összegét ismételten megállapítani nem lehet.”

A hatályba lépések kiemelve